hudba.hradiste.cz

Tebenned bíztunk

Tebenned bíztunk
eleitől fogva,
Uram, téged tartottunk
hajlékunknak!
Mikor még semmi
hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég sem
föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy,
erős Isten, És
te megmaradsz
minden időben.

Az embereket te
meg hagyod halni,
És ezt mondod az
emberi nemzetnek:
Légyetek porrá,
kik porból lettetek!
Mert ezer esztendő
előtted annyi,
Mint a tegnapnak
ő elmúlása
És egy éjnek
rövid vigyázása.

Kimúlni hagyod
őket oly hirtelen,
Mint az álom,
mely elmúlik azontól,
Mihelyt az ember
felserken álmából,
És mint a zöld
füvecske a mezőben,
Amely nagy
hamarsággal elhervad,
Reggel virágzik,
estve megszárad.

Midőn, Uram,
haragodban versz minket,
Ottan meghalunk
és földre leesünk,
A te kemény
haragodtól rettegünk,
Ha megtekinted
mi nagy bűneinket,
Titkos vétkünket
ha előhozod,
És színed eleibe állítod

Haragod miatt
napja életünknek
Menten elmúlik
nagy hirtelenséggel,
Mint a mondott szót
elragadja a szél.
A mi napink, miket
nekünk engedtek,
Mintegy hetven
esztendei idő,
Hogyha több, tehát
nyolcvan esztendő.

És ha kedves volt
is valamennyire,
De többnyire volt
munka és fájdalom;
Elkél éltünknek
minden ékessége,
elmúlik, mint az
árnyék és az álom.
De ki érti a te haragodat?
Csak az, aki
féli hatalmadat.

Taníts meg azért
minket kegyelmesen,
Hogy rövid voltát
életünknek értsük,
És eszességgel
magunkat viseljük!
Ó, Úr Isten, fordulj
hozzánk ismétlen!
Míg hagyod, hogy
éltünk nyomorogjon?
Könyörülj már
a te szolgáidon!

Tölts bé minket reggel
nagy irgalmaddal,
Hogy jó kedvvel vigyük
véghez éltünket,
Ne terheltessünk
nyomorúságokkal!
Vígasztalj minket
és adj könnyebbséget,
És haragodat
fordítsd el rólunk,
Mellyel régóta
ostoroztatunk!

Szolgáidon
láttassad dolgaidat,
Dicsőségedet
ezeknek fiain!
Add értenünk
felséges hatalmadat,
Mi kegyes Urunk,
ó, irgalmas Isten!
Minden dolgunkat
bírjad, forgassad,
Kezeink munkáit
igazgassad!